Nikii oldala.

Kisírt szemmel nézem, ahogy elhagyod a lelkem,
szét tört üveg pengéin táncoltunk mi ketten.
Érted dobog kihült szívem, érted ölni lehet
ha szerelmes az ember mást nem is nagyon tehet.
Sötét égbolt tetején, látom most az arcod
harcolok az égiekkel, hogy megdöntsem a farcod.
A világot is bejártam a szerelmet kerestem,
de a csalódás útolért és betemette a testem.
Szorids meg a kezem, és ne engedd el kérlek
megígérem szeretni foglak örökre én téged.
Még mindig sírok reggelente amikor arra ébredek,
hogy az álom nem valóság és megint újra tévedek.
Az álomból visszatérve az élet kemény földjére,
ketten irtuk be magunkat a szerelemnek könyvébe.
Minden éjjel látlak, a szívem porba hullik
én harcolok még érted ha az életemen is múlik.

Ha az életemmel kell fizetnem én megtenném ezt érted,
és ezt nem szavakkal mondtad, ezt a szemeiddel kérted.
Az álmomban már jártál és megfogtad a kezem,
az élet szerelem fáján most a mi virágunk terem.

Mint a cserben hagyott gyerekek, könnyes szemmel állok,
sok olyan dolgot tettem már, amit a mai napig bánok.
Az élet fájdalmas könyvében most egy új fejezet kezdődik,
miben az én kedvesem, törött szívvel gyötrődik.
A gyötrődésed fáj, a kínok között vergődök,
egy újabb lépés vár, amit majd még eldöntök.
De tudom egyszer vissza sírsz, tudom egyszer hiányzok,
a halálom után rád, a mennyországban várok.
A szívem mélyén égő sebet hagyott minden szavad,
a bánat nagyvilága lassacsskán rám szakad.
Remélem érted, azt amit most írok,
mert amikor ezt hallgatod én még mindig sírok..


Soha nem felejtem el az első pillantásod ....


Akkor is nevettem ha valami éppen bántott,
a szerelmed engem az, öröm világába rántott.
Kiváncsi voltam milyen érzés az amikor szerethetsz,
de rájöttem a szerelem helyett majd inkább csak szenvedhetsz.
A dalomat lassan befejezem és új életre térek,
a boldogságomhoz tőled egy utolsó csókot kérek.
Mielőtt elengedlek fordulj vissza mégegyszer,
és mond azt, hogy minden velem töltött perced élvezted.
De most fáj és úgy érzem az élet elveszti az értelmét,
kettőnk közül én kergetem a romantikus téveszmét.
A madár dala ismert, a pad egy örök emlék,
egy rózsát dobj a síromra, ha többet fel nem kellnék.
Hiányzik az arcod és minden gyenge érintésed,
a könnycsepp lehull a földre és te csendben végig nézed,
ahogy elhagyom e földet és minden emlékem törlöd,
úgy szeret e szív, miért kellett összetörnöd?

Ha az életemmel kell fizetnem én megtenném ezt érted,
és ezt nem szavakkal mondtad, ezt a szemeiddel kérted.
Az álmomban már jártál és megfogtad a kezem,
az élet szerelem fáján most a mi virágunk terem.


Soha nem felejtem el az első pillantásod,
mindig is csodáltam milyen nagy a kitartásod.
Az eső elmossa a várat amit ketten építünk,
elkell vállnunk ezt hiába is szépítjük.
A lélegzet megállt az idő elindult vissza,
nézd az arcom a szemem könnyektől tiszta.
Elkopott a toll most már abba kéne hogy haggyam,
de a szerelmemet miért? Miért kéne másnak adjam?
Nem áll meg az élet mégis úgy érzem hogy megfulladok,
bárcsak azt mondhatnám egyszer "Igen rajta túl vagyok",
ja, bárcsak azt mondhatnám egyszer..... "Igen rajta túl vagyok"